A feher féreg buvohelye, A fehér féreg búvóhelye


az emberek férgek számára a leghatékonyabb gyógyszerei

A nosztalgia, a feher féreg buvohelye manapság már az ingerküszöböt éppen csak megkaristoló, de rendkívül hangulatos élmény csepp parazitaellenes delix ugyanaz, mint amit a pamlagokon pihegő hölgyek éltek át ben, kezükben a Drakulával és A fehér féreg fészkével.

Nekem viszont régi vesszőparipám az a feltételezés, hogy aki tudja élvezni az efféle sztorikat, az talán képes a feher féreg buvohelye is az agyát és a lelkét egyfajta lelassulásra, érzékenységre, elutasítva azt a kvázi modern közönyt, ami miatt durvább, szókimondóbb, egyre több tabut ledöntő könyvekre van szükségünk az igazán maradandó, erőteljes olvasmányélményekhez.

A vámpírirodalom klasszikusa annyiban nevezhető jobban sikerültnek Stoker utolsó regényénél, A fehér féreg fészkénél, hogy következetesebben mondja fel az enigmatikus, remekül kitalált főgonosz történetét, és a levélregényi formának köszönhetően a fogalmazás esetlenségét betudhatjuk az adott naplórészletet vagy levelet író szereplő mérsékelt nyelvi tehetségének. És az bizony zavaros, nehezen követhető, ami azonban csak a kisebbik baj. Egyszerűen tudomásul vettem. De bizonyos okból foglalkoztatott. A nagyobbik baj nem a leplezetlen rasszizmus és szexizmus, amivel egyébként jogosan vádolják Stokert, hanem a végtelenül körülményes stílus, amellyel előadja mondandóját lásd a fenti részletet.

Ennek megfelelően úgy fogtam neki az a feher féreg buvohelye, mintha ezúttal nem a könyvnek kellene megfelelnie nekem, hanem fordítva: részemről lenne szükséges bizonyítani, hogy nem tompultam el, és kiszakadva a saját környezetemből megteremthetek magamban egy darabka et. És lássatok csodát, ezzel a mesés felhanggal A fehér féreg fészke valami kegyetlen jó mű lett!

Szórakoztató abban az értelemben, hogy elejétől a végéig együtt tudtam lélegezni vele, próbáltam bontogatni az egyébként néhol eléggé átlátszó történetszálakat, és bizony rengeteg meglepetés is ért.

giardiasis megnyilvánulásai

A legerősebb pont mégis a hangulat: ez az angol vidéki uradalmakban játszódó misztikus nyomozás rettentően ragadós miliőt varázsol körénk, olvasás közben ezúttal is szinte éreztem a köd érintését, a mocsár szagát, miközben valósnak vélt helyismeretre tettem szert Diana kertje, Castra Regis és a Csekélyebb domb környékén. A motivációk, a szereplők belső logikája néhol zavaros, de főleg következetlen spoiler.

A feher féreg buvohelye karakterek terén talán nincs akkora probléma — mármint, a hölgyek tényleg elég korlátozott funkciót töltenek csak be a cselekményben, viszont Lady Arabella olyan szintén tökéletes végzetasszonya, hogy arra szó nincs.

a feher féreg buvohelye készítmények bőr alatti parazitákhoz

És hát, amiről elkerülhetetlenül beszélni kell, az a rasszista felhang. Tény és való, hogy Stoker az egyetlen a feher féreg buvohelye karaktert nagyon csúnyán mutatja be, bár tegyük hozzá, a feher féreg buvohelye szerep is meglehetősen alávaló.

TÉMÁK: angol bram stoker fehér féreg hugh grant kígyó Viszonylag kevesen tudják, hogy minden idők egyik legismertebb szörnyalakjának szülőatyja, az ír származású Bram Stoker a Draculán kívül még legalább vagy egy tucat másik, horrorisztikus regényt is papírra vetett, többek között filmünk eredetijének számító A fehér féreg fészke címűt, melyben egy ismert észak-kelet angliai legendát, a lambtoni féreg históriáját dolgozza fel. Egy skót régész, Angus Flint egy hatalmas lény koponyájára bukkan a szüleiket rejtélyes módon elvesztő Trent nővérek birtokán.

Én kicsit most hajlok arra, hogy itt egy eredendően primitív de jobb kifejezés lenne, hogy nem-civilizált, az angol urak és hölgyek közül nagyon erősen kilógófélelmetes, de egzotikus szereplőre volt szükség, Oolanga pedig ennek a törekvésnek esett áldozatul.

Szóval ezen a rasszista dolgon még gondolkodni kell, de ha Stokert fajgyűlölőnek tartjuk, akkor bizony Joseph Conradnak is kijár ez a cseppet sem megtisztelő cím.

a feher féreg buvohelye basterfort gyógymód a parazitákra

Egyébként, hasonlóan a szintén érezhető szexizmushoz, tartok attól, hogy ezek a gyanús, megvetendő gondolatok kortünetként vannak jelen a műben, vagyis éppen azon kéne csodálkoznunk, ha nem találkoznánk velük — lássuk be, Stoker nem egy haladó szellemű nagy gondolkodó, és nem is klasszikussá érett szépíró. Végül pedig szóljunk pár szót a kiadványról is, mert Metropolis Médiás és általános mérce szerint is nagyon klassz lett a kötet. A tördelés ugyan nagyon sűrű, ami egyáltalán nem teszi barátságossá az egyébként is nyomasztóan archaikus szöveget, viszont a feher féreg buvohelye megjelenés kimondottan igényes, az illusztrációk végiggondoltak és ízlésesek.

Kuczka Péter utószava úgy kell oda, mint egy falat kenyér, de a gondolatai abszolút megfontolandóak, de avíttak is némileg. Összességében pedig én azoknak ajánlanám a történetet, akiket érdekel a retró ponyva, és nem riadnak vissza attól, ha egy modern szemmel nézve inkább fárasztó, mint érdekes történetet kell olvasniuk ahhoz, hogy kicsit a múltszázad elején érezzék magukat.